A tengernél gondoltam ezt, éjszaka a viharban.
Nem ugyanazért utazunk-e, mint amiért szeretőink vannak? Elszakadás, nosztalgia, fájdalom. Elutazunk, tengerhez, városba, akárhova, illatokat, színeket, hangulatokat akarunk agyunkban megőrizni, aztán odébállunk, s arra gondolunk, egyszer visszatérünk ide. Később valahol, egy más helyen egyszer csak megtorpanunk, és azt mondjuk: mintha már jártam volna errefelé. Egy házsszeglet, az utca hangjai, nem is tudom. A sok kép egybecsúszik, összemosódik egy plasztikus valamivé. S mi örökké ugyanazt a valamit gyúrjuk, formázzuk.
Te voltál életem első térplasztikája.
(1998)